Családi kötelékek ll – Nagyszülő-unoka kapcsolat

Amikor valaki azt kéri tőlünk, hogy idézzük fel legkedvesebb gyermekkori emlékeinket, az esetek többségében nagyszüleinkhez köthető események jutnak az eszünkbe. Az ott eltöltött nyarak, süteménykészítés a nagymamával, folyóparti séták a nagypapával, ízek, illatok, hangok, örök emlékek. Ezek olyan mély léleksimogató bevésődések, amelyek végigkísérik, és akár meghatározzák egész életünket.

A 19. században a feudális társadalomszerkezetben a generációk együttélése volt a jellemző. Elődeink nem értek meg magas kort, ezért jóval rövidebb ideig voltak nagyszülők, ellenben több unoka szaladgált körülöttük, mint napjainkban. Nagyobb és szorosabb volt a rokonsági háló, amely közvetlenül segítette a gyermekgondozást. Időközben a polgárosodás következtében megtörtént a generációk elszakadása egymástól, így mostanra leginkább két, ritkábban három generáció él együtt.

Jelen korunkra kitolódott az átlagéletkor, a nagyszülők láthatják az unokáik felcseperedését, felnőtté válását, sőt családalapítását, a szerencsésebbek dédszülőnek is mondhatják magukat. A mai nagyik fiatalos kinézetű, divatos, internethasználó, tanfolyamra, edzőterembe járó elfoglalt emberek. Mivel a boldogságot manapság a fiatalsággal, szépséggel azonosítják nehéz feldolgozni, hogy 50 után pont ezek múltak el. A hagyományos régi társadalmakban az öregedést könnyebb volt elfogadni, hiszen az időseket tisztelet övezte, számított a bölcsességük.
Most ötven felé, beköszönt az életközepi válság, amely testi, lelki,  és fizikai változásokkal együtt járó krízis. Mivel a gyerekek kirepültek a szülői házból, nincs kiről gondoskodni, előtör a feleslegesség érzése. A házaspárok kettesben maradnak, újra vissza kell találniuk egymáshoz, közös tervekre, feladatokra van szükség. Szinte újra kell értelmezniük az életüket, nagy ajándék, ha ekkor érkezik az unoka, aki új célt, új szerepet, megújult lendületet hoz a mindennapokba. Valószínűleg ezzel egy harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb időszak veszi kezdetét.

Az evolúciós pszichológia rámutat egy érdekes tényre, amely szerint a menopauza célja az emberi fajnál nem véletlen adaptáció. (Az állatvilágban ismeretlen fogalom a menopauza.) Az idősödő nők, akik már nem vállalhatnak saját utódot, erőforrásaikat gyermekük gyermekére, azaz unokájukra fordíthatják. Evolúciósan meghatározott genetikai érdekek is motiválják a nagyszülői gondoskodást.
Bár a jelenlegi családmodell eltér a korábbiaktól van, ami konzerválódott. A modern nyugati kultúrákban is megőrizte fontosságát az anya-gyerek kapcsolat, és a családokban a matrilineális kötelék, ezért kiemelkedő az anyai nagymama szerepe. Ő tölti a legtöbb időt az unokával, és segíti lányát a gyermek körüli teendőkben. Számos kultúrában végeztek kutatásokat, és a megkérdezettek legnagyobb százaléka az anyai nagymamát érezte érzelmileg legközelebb magához, szorosan ezután az anyai nagypapa következett. Valamivel lemaradva az apai nagymama, és negyedikként az apai nagypapa végzett.
Az anyai nagymama genetikai hasonlósága a legbiztosabb az unokájával, ha az „apasági bizonytalanság” feltevéséből indulunk ki. Ez indokolja, hogy a nagyszülők a lányuk gyermekeit részesítik előnyben a többi unokával szemben.

Akárhogy is a nagyszülők szerepe elvitathatatlan, hiszen részt vesznek a családi értékek közvetítésében, a hagyományteremtésben. Engedékenyebbek, elnézőbbek és sokszor türelmesebbek a szülőknél, mivel több az idejük, teljes figyelmükkel az unokájuk felé tudnak fordulni. Ha tanítják, nevelik, őket finomabb módszereket alkalmaznak, és jó példát mutatnak. A családi szocializáció utánzás alapján megy végbe, a gyermekek így sajátítják el a nemi szerepeket, követik a családban látott viselkedésmintákat, azonosulnak azokkal. A szülői, nagyszülői minták szabályozzák a gyermek magatartását, elraktározódnak, és a majdani felnőttkori viselkedését irányítják. A nagyszülő-unoka kapcsolat ritkán sérül, hiszen nincs mögötte teljesítménykényszer, szigorú nevelési elv. A nagyszülők jeleskednek a családi történetek, legendák elmesélésében, amit a gyerekek örömmel hallgatnak. Megszületésével az unoka is „bevonul” a családi történelembe, és számára biztonságot ad, hogy ehhez a közösséghez tartozhat. A gyerekek az idősebb generáció mellett megtanulhatják az öregek tiszteletét, életük része lehet az idősgondozás. A nagyszülő pedig újra hasznosnak érezheti magát, mert erős érzelmi támasza a családnak.
Egy ideális nagyszülő-unoka kapcsolatról írtam, ami gyakori találkozásokon alapul. Számos ettől eltérő viszony van az életben, mert megannyi tényező hat rájuk. A nagyszülő mennyi időt és energiát fordít az unokára, a lakhely távolsága, a szülő és nagyszülő viszonya, a nagyszülő képes-e azonosulni új szerepével, az unokák száma és neme stb.

Molnár Ágnes