Hogy nekem miért az én családom a legtökéletesebb?

Sokszor olyan nehéz szavakba önteni azt, amit érzünk, annak ellenére is, hogy a magyar nyelvvel olyan szépen és választékosan ki lehet fejezni bármit. Most megpróbálom… 🙂

Szeretem, hogy összetartó a családunk. Minden anyák napját együtt töltünk szülőkkel, nagyszülőkkel. Mi családilag az apák napját is ekkor tartjuk, ezzel egyáltalán nem kicsinyítve az anyák, nagymamák szerepét, hanem hálával tele, hogy a férfiak is ugyanúgy kiveszik a szerepüket a gyereknevelésből. Senki nem engedi el a másik kezét csak azért mert felnőtt lett.

Szeretem, hogy mindenki ott segít a másiknak, ahol tud. Lehet ez egy figyelmes gesztus, lehet a másik kedvenc ételének elkészítése, lehet ez egy bizalmas történet, ami a másiknak erőt ad, lehet ez anyagi támogatás, amikor szükség van rá.

Szeretem, hogy egy szerintem jól működő család a legjobbat szeretné a másiknak és nem bántó módon, de mindig elmondja az őszinte véleményét. Így Ők az elsők akikhez fordulok.

Szeretem, hogy tudunk vitatkozni is néhanapján, mert ettől nem romlik meg egy kapcsolat hosszútávon, hanem haraghordozás nélkül hamar túl is tudunk lendülni.

Szeretem, hogy a férjem mellett a szüleim az elsők, akiknek elmondhatok számomra kellemetlen történeteket is, amin ezáltal később csak nevetünk.

Szeretem, hogy a családból mindenki ad magára, ezzel azt a példát mutatva, hogy bármilyen életkorban csinos és életvidám lehet az ember.

Szeretem, hogy nincsenek titkok a családunkban. Tizenéves koromtól kezdve partnerként kezelt mindenki és őszintén elmesélte az őt ért sérelmeket, csalódásokat, nehéz döntéseket. Ne úgy értsétek, hogy ezen rugózunk állandóan, de ítélkezés nélkül meghallgat mindenki, mindenkit.

Szeretem, ha elakadok egy recepttel, akkor csak felhívom a szüleimet, vagy nagymamáimat és rögtön kapok telefonos segítséget.

Szeretem, hogy belsőleg nagyon hasonlítunk anyuval. Ugyanazokat a filmeket szeretjük, ugyanazokon hatódunk meg, ugyanannyira érzelmesek vagyunk, hasonló az értékrendünk. 1 pillanat alatt észrevesszük, ha a másiknak rossz a kedve még ha próbálja is eltitkolni.

Szeretem, hogy apukám imádott hozni-vinni pl. edzésre, iskolába. Ne gondoljátok, hogy az elkényeztetés miatt, de itt tudtunk a legjobbakat beszélgetni.

Szeretem, hogy nincs olyan, hogy enyém, tiéd, miénk. Ebben a családban mindenki szívesen osztozik bármin.
Füllentettem, egy dologban megy a vita, hogy “kié” Peachy. 🙂 Aki ismer tudja, hogy van egy mopszunk, aki nálunk családtag lett.

Szeretem, hogy mindenki ki tudja fejezni az érzelmeit. Még a férfiak is, hiába próbálják titkolni. 😀

Szeretem, hogy amikor valamelyikünk orvoshoz megy, akkor mindenki izgul, hogy negatív legyen az összes lelet.

Szeretem, hogy sok szállóigénk van, amin mi jókat tudunk nevetni, de más nem értené, mi a “bajunk”.

Szeretem, hogy anyukám rendszeresen sportol, egészségesen táplálkozik és trendin öltözködik. Gyakorlatilag Ő a stylistom. 🙂

Szeretem, hogy apu kíváncsi és ha anyuval telefonálunk, alig bírja kivárni a végét, hogy megtudja miről volt szó. 😀

Szeretek mindenkit úgy ahogy van és elképzelni se szeretném nélkülük az életemet.

Írta: Méri-Molnár Tímea