Így telt a decemberünk

Rég jelentkeztünk már személyes írással, így most havi összefoglalókkal pótoljuk, mi is történt velünk pontosan. Nem mindig egyszerű megnyílni és felvállalni a nehézségeket, így egy kicsit pihentettük a blogot. Viszont most újult erővel folytatjuk olyan őszinteséggel, mint eddig. 🙂

Írtunk arról egy cikket, hogy tavaly nyár végén orvost váltottunk, így minden bánatunkat „ott hagytuk” előző orvosunknál és tiszta lappal indultunk az újnál. Új orvosunk azt mondta, ránk bízza, mennyire szeretnénk „sürgetni” a teherbeesést. Tudta, hogy egy év próbálkozás van már mögöttünk, majd a terhességgel és az azt követő műtéttel együtt még fél év „kihagyás”. Abban maradtunk, hogy adunk pár hónapot magunknak és közben elkezdjük a kivizsgálásokat. Pl. vércukor- és inzulin-terheléses vizsgálat, Leiden-mutáció, petevezeték- átjárhatósági vizsgálat, stb…
Elég hosszú ciklusaim voltak, általában 38-43 naposak. A terheléses vércukor- és inzulin vizsgálatom leletéből – tudom, hogy manapság nagyon elcsépelt, és megfoghatatlan – inzulinrezisztenciát állapított meg. Így ugyan gyógyszert nem adott, de ennek megfelelő étrendet javasolt. Ezt követően már az első hónapban 32 napra ment vissza a ciklusom hossza, ami meglepő volt az elmúlt 1-2 évre visszaemlékezve.
A Leiden-mutáció vizsgálatánál is talált eltérést, így – bár ez már sosem fog kiderülni – az elhalt baba egyik oka lehet az is, hogy akkor nem használtam vérhígítót. Orvosom szerint, végig kell majd adnom magamnak, ha sikerül teherbe esnem.
Miután átestem minden javasolt vizsgálaton már csak a petevezeték-átjárhatósági maradt hátra, amit még decemberben le szerettünk volna tudni karácsony előtt.
Abban a hónapban már kaptam gyógyszereket is, hátha segítik a teherbeesést.
Ittam Inofolicot, szedtem Bromokriptint, kis mennyiségű Medrolt, Clostilbegytet, tüszőrepesztő injekciót is kaptam, majd a ciklus második felétől progeszterot.
Emellett a ciklus elején megcsinálta nőgyógyászom az átjárhatósági vizsgálatot. Ugyan egyszer kibírja az ember, de azért az ellenségeimnek se kívánnám azt a kellemetlenséget, amit a vizsgálat alatt éreztem. Szerencsére mindkét petevezetékem átjárható volt. Meg is jegyezte orvosom, hogy ennyire kevés színezőanyagot még sosem használt, egy ilyen vizsgálatnál, mindig sokkal több kellett ahhoz, hogy kirajzolódjon szépen és kivehetően a röntgenen. Hozzáteszem nekem ennyi is bőven elég volt a kellemetlenségből.. 😀
A vizsgálat után többször is visszamentem kontrollra, UH-n követte a peteérésemet a nőgyógyászom, hogy mikor kell beadnia a repesztő injekciót. Minden rendben volt, megkaptam a szurit, nagy reményekkel megcsináltuk a terhességi tesztet karácsonykor, hiszen ennél szebb ajándék soha nem is kellene semelyikőnknek. Szépen kirajzolódott az az egy árva csík…  Így abbahagytam a progeszteront és elkezdődtek a „nehéz napok”. A „nehéz napok” kifejezés kicsit átalakult bennem, mert nem csak testileg „nehéz” elviselni a menstruációt, de lelkileg is kiborít minden egyes alkalom, hogy nem jártuk sikerrel, ráadásul ezeken a napokon annyival érzékenyebb is az ember. Szerencsére az ünnepek és a sok vendégeskedés elvonta figyelmünket csalódottságunkról. Tudom, hogy a december 31. is csak egy nap a sok közül, de kivételesen most vártam nagyon a szilvesztert, hogy le tudjuk zárni a 2018-as évet hivatalosan is.

Rengeteg jó dolog is történt velünk tavaly, szép helyekre utaztunk, sokat kirándultunk, programoztunk, igyekeztünk kihozni a maximumot azokból a dolgokból, amikre van ráhatásunk. Csak azért sem voltunk hajlandóak belesüppedni sebeink nyalogatásába. Úgy voltunk vele, bármit is hoz az élet az a lényeg, hogy szeretjük egymást és egészségesek vagyunk, és megfogadtuk, hogy nem leszünk bekeseredett pár, akik ne tudnának mások áldott állapotának örülni.

Hamarosan jelentkezünk januári írásunkkal!

Írta: Méri-Molnár Tímea

Fotó: Vidóczy Evelin Photography