Interjú Szalkai Nikolettel

Blogunkat azért indítottuk, mert így szeretnénk azoknak segíteni, akik még csak tervezik a babavállalást. Nekünk sokat segített mások személyes története, akár már volt gyerekük, akár még ez a csoda váratott magára.

Szeretnénk bemutatni Szalkai Nikolettet, akivel instagramon @nikolettszalkai néven találkozhattok.
Sokakat inspirál, mint anyuka, mi viszont időben visszaugrunk a múltba, amikor még csak tervben volt a szülői szerep életében.

Kérlek, mesélj pár szót arról, mit jelentett Neked az anyaság mielőtt még azzá váltál.
Anyaság nekem a támaszt, támogatást jelentette. Amikor a pocakomban volt Marci mindig azt mondtam, hogy most jól érzem magam, úgy érzem pont azt teszem amire szükségem van és amire másnak is szüksége van, otthont teremtek, és ezzel együtt biztos hátteret. Vártam, hogy az legyen a feladatom, hogy boldog otthont nyújtsak mostmár hármunknak.

Hogyan készültetek fel az áldott állapotra? Akár testileg, akár lelkileg tudatos volt-e a várandósságot megelőző időszak?
Pcos-em van, a diagnózis után egy hónappal döntöttünk úgy, hogy babát szeretnénk, mert féltünk attól, hogy később majd nehezebben sikerül teherbe esni, mint így fiatalon.

Elmeséled, hogyan derült ki, hogy babát vártok? Voltak terhességi tüneteid, és ha igen, akkor mik?
Minden megtervezett volt, gyógyszeres segítséggel hőmérőzéssel, így elsőre sikerült. Nekem az első tünetem a mellfájdalom volt, és az étvágytalanság.

Mit tanácsolnál azoknak, akik gyermeket terveznek?
Magamnak azt mondanám minden korszak csak egy ideig tart, próbáld meg mindig a pozitívumot észrevenni mindegyikben, igen nehéz lesz, ezt elfelejtik sokszor mondani, de mindenképpen megéri.

És mit üzennél azoknak, akik még áldatlan állapotban vannak?
Én úgy érzem sokkal nagyobb önfeláldozással jár a gyermeknevelés mint képzeltem, személyiségnek meg kell érnie, de ez előzetesen nem lehetséges csak miután már megérkezett a csoda.

Köszönjük az interjút! 🙂

Kérdések: Méri-Molnár Tímea