Miért a gólya hozza a csecsemőket?

Mindenki hallotta azt a történetet gyerekkorában – amikor elkezdett kíváncsiskodni, hogyan is lesz a baba – hogy a gólya a csőrében hozza a csecsemőket egy fehér lepedőben. Ezt a mesét a mai napig mesélik a gyerekeknek, rajzfilmek tucatjaiban szerepelnek „csecsemőszállító” gólyák. A hosszúlábú, hosszúcsőrű madár jelképe már évszázadok óta összekapcsolódik a születéssel illetve az újszülöttekkel.

Tudjátok, hogy honnan eredhet ez a mítosz?

A legendáknak, köztük a gyermekeket hozó gólyák történetének is igen nehéz kibogozni az eredetét. A csőrükben babákat fuvarozó gólyák több kultúra, (pl. Európa, Amerika, Észak-Afrika, és a Közel-Kelet) népművészetében is megjelenik.

A történet alapja mindenhol hasonló, és közös alapokat mutat a madarak legszembetűnőbb vonásaival. A gólyák nagyméretű madarak, és ráadásul tollazatuk nagy része fehér, így a tisztaság képéhez is kötődhetnek. Impozáns fészkeik közel vannak a családok, emberek lakhelyéhez, és emellett mindenki számára megfigyelhetően kitűnő szülői magatartással rendelkeznek.

A görög mitológiában az említett jelkép Hérához, Zeusz feleségéhez kapcsolódik. Héra féltékenységből gólyává változtatta riválisát,Geranát, aki úgy állt bosszút, hogy megpróbálta ellopni gyerekét. Az ókori görögök őt ábrázolják gólyaként, ahogy az eget átszelve babát visz a csőrében. Warren Chadd kutatásai során a leírásokat tanulmányozva rájött arra, hogy az eredeti mítoszban szereplő madár valószínűleg nem is gólya, hanem egy daru volt. Bonyolult beazonosítani azokat a fajokat, amelyeket a legendákban ábrázoltak, gyakran keverték egymással a gólyákat, darukat, és gémeket.

Paul Quinn, az Egyesült Királyság Chichester Egyetemének angol irodalmi lektora szerint a gólyák és a csecsemők közötti kapcsolat abból adódik, hogy keverték az emberek a madárfajokat. Vélekedése szerint a pelikán és a gólya gyakran összemosódik a köztudatban. Az európai középkori irodalomban a tekintélyes, fehér színű pelikánt a katolicizmussal, az újjászületéshez és a fiatalok neveléséhez társították. A népi írásokban valahogy egyszer csak a gólyák kezdték helyettesíteni a pelikánt, és vele együtt „feladatait” is.

Egyiptomban az emberek lelkét gólyaként ábrázolták. A gólya visszatérése azt jelentette, hogy az ember újjászülethet.

A norvég mitológiában a gólyák a családi értékeket és a tisztaságot jelképezték, amely nagyrészt azon a pontatlan meggyőződésen alapult, hogy ezek a madarak monogám típusúak.

Számos nép mitológiájában a gólya a hűség és a házasság jelképét jelenti, mert az terjedt el róluk, hogy kitartanak társuk mellett egy életen át. Ez utóbbi nem teljesen igaz, de tényleg hajlamosak visszatérni ugyanahhoz a fészekhez éveken át, gyakran ugyanazzal a partnerrel.

Bármi is a mítosz valós eredete, a történészek abban egyetértenek, hogy a babákat hozó gólyák legendája valószínűleg Észak-Európában, azon belül Németországban és Norvégiában alakulhatott ki. A gólya legendájának gyökere egészen a pogány időszakig nyúlik vissza, és a középkori időkig követhető nyomon.
Akkoriban gyakori volt, hogy a párok az éves nyári napforduló idején kötöttek házasságot. Sok gyermek fogant meg ilyenkor, ami miatt, kilenc hónappal később, azaz tavasszal rengeteg csecsemő született. Ez az időszak pedig pont a gólyák vándorlási ciklusához köthető.

A gólyák tavaszi visszatérésükkel az új élet hírnökeivé váltak, és megteremtették azt az elképzelést is, hogy csecsemőket is szállítanak. Ahogy a történet az idő múlásával változott, alakult, úgy összetettsége is nőtt.

A 19. században a történet új köntöst kapott. A híres meseíró, Hans Christian Andersen a Gólyák című történetével tette igazán népszerűvé. Ebben az Andersen-mesében a gólyák az igazak álmát alvó csecsemőket egy tóból halásszák ki, hogy elvigyék őket azokba a családokba, amelyek megérdemelnek egy (újabb) kisbabát.
Ám ennek a történetnek van egy megrázóan sötét oldala is. A gonoszkodó, rosszul viselkedő gyerekek büntetésből halott babát kapnak testvérül.
Paul Quinn kutatásai szerint Andersen arra törekedett, hogy erkölcsi leckére tanítsa a gyerekeket, és fenntartsa a csecsemőkről szóló tündérmesék új hagyományát. Ezzel pedig  nőtt a gyermekeknek szóló, gyakran vallásos témájú szándékú szakirodalom. A gólyamese több szempontból is praktikusnak tűnt, így elejét tudták venni a gyerekek kényelmetlen kérdéseinek, amelyek Andersen korában tabunak számítottak.

A gyermekáldás kérdés ma már kevésbé kényes téma, a gólya mítoszához mégis többen ragaszkodnak. Ez azért lehet, mert az emberek szeretik a jó történeteket, és szülőként nehéz megmagyarázni a gyerekeknek a “Hogyan lesz a baba?” kérdést.

Méri-Molnár Tímea