Miért szeretnél ennyire harmadik gyereket?

23 éves vagyok 2 gyermekkel, és lassan 3 éve várunk egy újabb gyermekre sikertelenül, ami azt jelenti, a jelenlegi állapotom szerint meddő vagyok.
2017. júliusa óta semmilyen módon nem védekezünk, mert már a 2. gyermekünk születése után tudtuk hogy szeretnénk egy 3. gyermeket, azt is tudtuk, hogy nem akarunk sokat várni, és hogy valószínű nem elsőre fog össze jönni.
Az első évben azért örültem hogy nem jött össze, mert mégis ott volt a kisfiam akinek rám volt szüksége, a testem ami épp regenerálódott egy kisbaba kihordása után, egy hasi műtét után. Volt egy kisebb depresszióm szülés után, amiből viszonylag hamar kilábaltam és teljesen el tudtam engedni azt, ami bántott. Az első év nagyon gyorsan elszaladt, és igazából itt kapcsoltam, kezdet aggasztani, hogy nem is lettem várandós ezidő alatt.

Noel fél éves kora körül mentem el orvoshoz, hogy még mindig nem állt be a menstruációm. Az ultrahang alapján minden rendben volt, annyit mondott az orvos, lehet kicsit több idő kell, legyek türelmes és fél év múlva nézzük meg mi a helyzet. Ez idő alatt sem lett normális havi ciklusom, sőt volt, hogy csak 2-3 havonta menstruáltam és volt, hogy csak norcolut segítségével jött meg. Eltelt újabb fél év, és jöhettek a vizsgálatok. Egy ilyen hormonális vér vizsgálat úgy néz ki, hogy a ciklus 3 napján vesznek le egy általános vérképet, + FSH, LH, tesztoszteron, prolaktin, ösztradiol, AMH-t, a ciklus 21. napján nézik meg a progeszteron szintet és a 3 pontos vércukor, inzulint (éhgyomri 0, 60 perces és 120 perces).
Az AMH azonal igazolta a PCO-t 7.9 felett már igazolt, nekem 123.9 volt a doki annyit mondott hogy ilyen magas értékkel még nem is találkozott, és enyhe inzulunrezinciám van mellé. Ami a furcsaság benne, hogy ultrahang szerint semmi elváltozás nincs továbbra sem, ciszta is néha néha max.

3cm, de menstruáció után el szokott tűni. Mivel megvolt a diagnózis, megkaptam rá a kezelést ami 160 ch diéta, mozgás, d-vitamin volt első körben. Őszintén szólva nem vettem komolyan. Egyedül mozogni kezdtem el itthon a YouTube segítségével.
Fél év múlva újra kontroll, AMH 54 még mindig extra magas, de sokat csökkent főleg ahhoz képest, hogy nem tettem érte semmit.
Viszont itt már elkezdtem aggódni magamért és azért is mert lassan 2 éve nem történt semmi. Bántott, fájt, csalódott voltam, haragudtam magamra és mindenkire, aki épp babát várt tervezetlenül, még jobban haragudtam ha valaki azon gondolkodott mi legyen a magzat sorsa. Majd elhatároztam igenis tenni fogok az egészségemért és ezzel a lépéssel sokkal közelebb leszek egy babához is.
Még az elhatározás előtt lett normális, na nem normális de közel normális ciklusom (kb 40 napos) viszont peteérés nélkül. Ami nélkül baba sem lesz. Az első lépésem az volt, hogy megváltoztattam az étkezési szokásaim, a déli reggelit, a pár falatot gyorsan bekapok helyett igyekeztem napi 5x enni, a fehér lisztet tönköly lisztre cseréltem, a sima fehér tészta helyett durum tésztát vettem, az egész napos üdítőzést vízre cseréltem, csoki helyett több gyümölcsöt zöldséget ettem, a cukormentes keksz lett a kedvenc nasim. A normál rizs helyett bulgurt, basmati rizst eszünk. Nem mondanám hogy 100%-osan de egy 70-80%-ban teljesen máshogy étkezem. A ciklusomra barátcserjét kezdtem el szedni (premens), kismama vitamint (femibiont mert ebben folát van nem csak folsav) d-vitamint, mio-inozitol (először az inofolict, jelenleg a gynositolt iszom) – ez mindenkinek, akinek pcos-e vagy inzulunrezisztenciája van nagyon jó.

Elkezdtem egy hormon egyensúly tornát aminek a neve Aviva ez a női gondokra nagyon jó. Ez egy 4 órás tanfolyam, ahol megtanítja az oktató a pontos mozdulatok helyes elvégzését, és elmagyarázza, milyen problémára melyik feladat jó, illetve kinek mikor, mennyiszer lehet csinálni. Ezt követően van lehetőség órákra menni, de a könyvből otthon is elvégezhetőek a feladatok. 2019. május-június-júliusban volt ultrahangos cikluskövetésem, ami azt igazolta, hogy a ciklusom rendben, van ovulációm is, de mivel a 3 hónap alatt továbbra sem jött a baba páromat is elküldte az orvos urológiára itt kiderült, hogy herevisszere van, tovább küldték spermiogramra innen pedig andrológushoz, sajnos ott kiderült, hogy olyan mértékű a gond, ami már befolyásolja a sperma minőségét, így a műtét maradt.

Augusztus elején egymásra nézve ránk volt írva, selejtek vagyunk, a rosszban valami jó, legalább hamar egy család lettünk nincs mit vesztenünk. Itt mindig az járt a fejemben, vajon ezért lettem ilyen fiatalon édesanya? Az augusztust érthetően elengedtük, elmentünk nyaralni, és rengeteget kirándultunk. Megvolt a műtét időpont novemberre, és az én petevezeték átjárhatósági vizsgálatom időpontja szeptember 6-ra, szeptember elejére vártam a menstruációm, aznap rosszul lettem, és egy belső hang alapján rohantam tesztet csinálni. Minden hónapban már a 10 dpo-tól csinálom a teszteket de most annyira elengedtem hogy ezt nem tartottam, viszont az esti 10-es hcg tesztem pozitív lett, néztem, és néztem… aki tudja milyen várni, hónapokon át negatívat tesztelni az tudja mit éreztem, egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy szokásosan káprázik-e a szemem vagy tényleg ott van, mert oda lehet ám képzelni ha annyira bűvölöd azt a tesztet.
Kiabáltam a wc-ről hogy gyere már… te látod??
Igen, ott van szerintem is… 😱😱 Ezt még követte jó pár db teszt, ami szintén 2 csíkos lett.

A pozitív teszt, aminek az egyik feled annyira örül, de igazából nem tud örülni mert ott van benned az előzmény, ott lebeg előtted hogy mennyi esély van arra, hogy nem egy egészséges magzat fogant meg. Orvos, nem lát semmit..
béta hcg vérvétel 1. nap, 3.nap dupla YUHÉ fejlődik, igazolt terhesség. ✔️
6.nap éppen csak.. itt már biztos voltam benne hogy semmi nem oké. Barnázás, progeszteron hiány. Még mindig semmi, lehet méhen kívüli? Legyenek nálam a papírok bárhova megyek! Végül csak meglett méhen belül, szikholyaggal itt annyira reménykedni kezdtem. 🙏🏼
De innen már nem nőt tovább, kaptunk 1 hetet hátha, tudtuk hogy kb 0 az esély. A kontroll igazolta, így a progeszteron pótlást abba kellet hagynom, és egy hét múlva kellett mennem missed abortuszra. Addigra már a nagyja távozott, el se lehet képzelni milyen fájdalmakkal, és mi történik ilyenkor, de erről nem is szeretnék nektek írni bővebben, mert ez a 18+on is felül van. 😭

Itt lelkileg már elengedtem, könnyen, hiszen valahol belül éreztem hogy ez lesz, tudtam hogy missed ab. Már csak abban bíztam, hogy egy ilyen durva este után legalább minden távozott, de sajnos nem… ezzek után is szükséges volt a műtét. Az első altatásom, az egyik legnagyobb félelmem, csak túl akartam lenni rajta, már csak magam miatt féltem, féltem mert tudtam hogy otthon várnak.♥️ Ezután sokat gondolkodtam, hogyan tovább meg tudnám e csinálni ezt mégegyszer, ha erre kerülne sor..

Túl a missed ab-on, egy kicsit elengedtem magam, vártuk párom műtétjét is, ami újabb pihenésre kényszerített minket. Eddig is tudtuk hogy nem minden áron akarunk egy újabb gyermeket, meg is kérdezte az orvos hogy meddig mennénk el… hát az elmondásunk szerint eddig nem is mentünk volna el. Még azt tudtam, hogy talán egy gyógyszeres kezelésbe benne lennék de többe nem, inkább bízunk a természetben és ha nem jön mostanában akkor elengedjük ezt a témát, és a jövőnkre koncentrálunk.

Nem tudom hogy ez kívülről, hogy látszik de nyilván az ember ezt nem éli meg tragédiaként ha már van gyermeke, de mégis egy nagyon nehéz időszak, olyan mint egy hullámvasút. Úgy gondolom aki egy gyermekre vágyik annak mindegy hogy van e már, vagy nincs mert az attól ugyanolyan vágy. Csak akinek van már gyermeke van mibe kapaszkodni talán nem akkora veszteségnek éli meg. Ezek és sok más betegség, ami meddőséget okozhat nem csak akkor fontos ha gyermeket szeretnénk, hanem amúgy is annak kéne lennie. De sokan csak akkor tudják meg amikor x ideje sikertelenül próbálkoznak, vagy épp csak akkor veszik komolyan.

Sokszor kapom meg azt a kérdést hogy miért szeretnék ennyire egy 3. gyermeket és hogy miért most? Azért “most” és nem később mert így “egyszerre” nőnek fel nem mondjuk 8-10 évente. Mivel mind a ketten nagyon fiatalon lettünk szülők így még rengeteg álmunk van kettőnkre nézve is amiket akkor tudunk végbe vinni ha már nagyok lesznek. Azt hogy miért szeretnénk egy 3. gyermeket nem tudom leírni, azt se tudom hogy egyáltalán van erre mások számára érthető válasz.? Úgy gondolom hogy ha valaki akar 1 gyermeket az teljesen elfogadott, értik az emberek, a második gyermek is ilyen értik, kell egy testvér, vagy biztos szeretnétek egy másik nemű gyermeket (na nem mintha ez rendelésre menne😂) és a 3-tól jönnek a kérdések… minek ennyi? Mindet akartad? Biztos a CSOK miatt! Olyan kérdéseket tesznek fel emberek amiket nem tehetünk fel csak úgy valakinek, persze teljesen más ha az illető beszélni akar róla.

Nem tudhatjuk a másiknak mennyire fájnak ezek a kérdések, hogy mennyi sikertelen küzdelem van a háta mögött. Engem mindenki véleménye érdekel, imádok olvasgatni, kommentelni, de sosem tudna senki megbántani ismeretlenül, viszont ezzel nincs mindenki így ezért kell oda figyelnünk a másikra, főleg ha gyanúsan sokat várat magára egy baba. Most hogy ezt leírtam azért elém ugrott pár bántó mondat felém is, orvostól is, család tagtól is akaratlanul vagy akarattal az már mindegy.

Azt írtam már hogy ez az egész várakozás, vágyakozás olyan, mint egy hullámvasút, mindenki máshogy éli meg, de mindenki rajta ül.
Van az a része, amikor mindenkit utálsz, magadat is, és úgy érzed egy nagy selejt vagy, ilyenkor kell a sok támogatás a leginkább a párunktól, a családtól, hogy ne essünk depresszióba. Tudni kell, hogy ezek normális érzések (egy ideig) ez az érzés általában nem visszatérő és a legmélyebb pontja az utazásnak.
Van amikor egy kicsit eltudod engedni, de ez nem tart sokáig. Hiszen hogy tarthatna sokáig?
Van amikor próbálod tudatosan kezelni, hiszen már “megszoktad”. (Nem lehet amúgy megszokni, mindig reménykedik az ember de a “20. negatív teszt már nem vág úgy pofán mint az első 10”).

Nálam egy hónap úgy néz ki, hogy megjön a nem várt és itt már nem vagyok szomorú, mert jött egy újabb hónap amiben jobb lehetek mint az előzőben voltam, egy újabb esély. Nem is onnan tudom, hogy nem vagyok várandós, mert épp vérzek hanem onnan, hogy pontosan számolom a ciklusom, tesztelek egész hónapban így már a menstruáció előtt tudom biztosra hogy van e baba. A ciklus első fele az ahol nem agyalok, mert nincs is miért. A második fele amin szintén nem agyalok (már) de észre vehetően lassabban telik.

Szóval a hónapok, évek alatt nagy rutint szerez egy nő és megtanulja kezelni, minél hamarabb túl lendülni az újabb sikertelen hónapon.
Én azt mondom hogy ez így is egy nagyon rossz, nagyon nehéz érzés de aki az első gyermekéért küzd annak még nehezebb, én ha akarok ki tudok szállni a hullámvasútból sikeresen, de akinek nincs ő nem. Meg kell tanulni pozitívan gondolkodni, és kihasználni addig a magadra és a párodra jutó időt.
Nyilván ez a mi történetünk, ami mindenkinek egyéni de nagyjából ezen mindenki keresztül megy, főleg az érzelmi részén. Sokat lehet belőle “tanulni” legfőképpen jó érzés tudni hogy nem vagyunk egyedül!

Írta: Cseh Tímea