Most akkor én meddő vagyok?

Amikor egy pár úgy határoz, hogy orvoshoz fordulnak, mert kezd aggasztóan hosszúra nyúlni a várakozás a vágyott gyermek iránt, már alapból van bennük egy jó adag feszültség. Az összehúzott szemöldökök, a hümmögés, a vérvételek, vizsgálatok sora persze nem segít ezen az érzésen. Aztán eljön az a pont, amikor MEDDŐSÉGI klinikára irányítanak, még a neve is rosszul hangzik, és a pár lassan úgy érzi, a homlokukon kezd el villogni a MEDDŐ stigma. Szemlesütve kullognak be az egészségügyi intézménybe, amit akár hívhatnának termékenységi klinikának is, de itt még sajnos nem tartunk. Általában maradnak a homlokráncolós hümmögések, latin szavak, a váróban eltöltött hosszú órák, várakozás, reménykedés, csalódás, reménykedés, csalódás.
Meddőségi klinikára járok, két éve, három éve, öt éve nem jön össze a baba…- most akkor én meddő vagyok? Általában akkor üt igazán ez a szó, ez a mondat, amikor a nő vagy a pár először látja meg az egyik leletükön, leírva, orvos által lepecsételve, aláírva.

Pszichológusként legszívesebben betiltanám ennek a szónak a használatát az egészségügyben.
A ’meddőség’ kifejezés, abszolút terméketlenséget, visszafordíthatatlanságot sugall, stigmatizál, és messze kimeríti a negatív szuggesztió fogalmát. Valójában a legtöbb ember termékenysége különböző tényezőktől befolyásoltan egy nagyon széles skálán mozog élete során, a maximális termékenység és a valódi teljes terméketlenség között. Kissé enyhébb ítéletnek tűnik az ’infertilitás’ vagy még kevésbé lesújtó a ’fogamzáskésés’, ’fogamzási nehezítettség’ kifejezése. Ha valakit meddőnek titulálnak, ráadásul egy szakértőnek tartott fehér köpenyes valaki, akkor az olyan, mintha leírtak volna, kész, akkor ez van, nincs remény. A nő még feszültebb, stresszesebb lesz, csüggedt és szomorú, és lássuk be, ebben az állapotban tényleg nem egyszerű teherbe esni, hiszen az evolúció törvénye így szól:
Ha stresszes vagy, veszély van. Ha veszély van, ne ess teherbe, hisz nem éri meg, túl nagy rizikó. Nagy pocakkal nem lehet futni az oroszlán elől.

Meddőségről az orvosi gyakorlat akkor beszél, ha egy pár legalább egy éve rendszeresen, fogamzásgátlástól mentesen él házaséletet, és nem jön létre terhesség. A mindennapi gyakorlatban az egészséges párok 80-85%-ánál következik be várandósság 1 éven belül, védekezés nélküli házasélet mellett. A női sterilitásnak alapvetően két formáját különböztetjük meg. Elsődleges (primer) meddőség, ha a nő korábban még soha nem volt terhes. Másodlagos (szekunder) meddőségről akkor beszélünk, ha a nő már életében volt terhes, de később már nem képes segítség nélkül teherbe esni.

A meddőség egy speciális formája az, amikor a teherbeesés megtörténik, de a terhesség megszakad. Amennyiben egymás után legalább háromszor spontán vetéléssel végződik a terhesség, ún. szokványos (habituális) vetélésről beszélünk.   Funkcionális meddőségről akkor beszélünk, ha a fogamzáshiány hátterében nem találnak fizikai okot.
Az infertilitás főbb organikus okai (Oké, ezeknek is egy része valószínűleg pszichoszomatikus tünet 🙂 )
Szexuális funkció zavarok, nem megfelelő szexuális együttlétek, életmód
Peteérés zavarai – endokrin zavarok, különösen a prolaktin, TSH, pajzsmirigy, illetve a nemi hormonok zavara
Endokrin rendszer szabályozásának zavarai, központi idegrendszert és szabályozó mirigyeket (hypotalamusz-hypofizis rendszert) érintő okok
Spermium termelődés zavarai – férfi eredetű meddőségi okok
A spermiumok, vagy a petesejtek útjának blokádja (lezárt petevezető, lezárt spermavezető, sűrű méhnyaknyák)
Anatómiai és fejlődési rendellenességek (ivarszervi fejlődési zavarok)
Méhnyakat, méhet, petefészket, petevezetőt érintő gyulladások, fejlődési zavarok, daganatok és funkcionális (működési) zavarok, műtétes elváltozások, szerzett vagy veleszületett zavarok
Endometriózis
PCO (policisztás ovárium szindróma)
Petefészek ciszták
Genetikai okok: kombinációs zavarok illetve genetika kromoszómazavarok
Immunológiai okok, krónikus betegségek: atomimmunitás, daganatos, gyulladásos, anyagcsere és kromoszomális betegségek
A meddőség okainak megoszlása a nők illetve férfiak között hozzávetőlegesen: 60% / 40%, kb. 15%-ban a férfi és a nő közösen.

Az infertilitás modern kezelése mélyen befolyásolja a mindennapi életet; invazív, gyakran fájdalmas, időt és türelmet próbára tevő, költséges és kiábrándító. Pszichés zavarokat okozhat (derealizáció, deperszonalizáció, tagadás, hipochondria, alacsony önbecsülés, paranoid reakciók, depresszió, szorongásos zavarok, fóbiák, kényszerek, rítusok, mágikus gondolkodás).A meddőség kapcsán kialakuló érzelmi, kapcsolati és szexuális zavarokat számos tanulmány igazolja. Másfelől a kezelésben való együttes részvétel erősítheti a kapcsolatot és a csapatvagyunk, ezt is megoldjuk- érzést a párban.

Ha titeket is beszipkázott a meddőségi verkli, érdemes egy képzett pszichológus segítségét kérni. A pszichológiai rendelőmben leggyakrabban azzal foglalkozunk, hogy milyen irányba induljatok a kivizsgálás során, a meddőség pszichés okainak feltárása és a pszichoszomatikus tünetek enyhítése az egyik elsődleges feladatunk. Ha vannak, akkor a gyermekáldást akadályozó pszichés gátak oldása, a női önbizalom, önértékelés, saját nőiességbe vetett bizalom helyreállítása, a fogamzási nehézségek végett kialakuló párkapcsolati konfliktusok kezelése majd végezetül a nehezített fogamzás utáni várandósság kísérése és a para-mamiság enyhítése a célunk.

Árvai Nóra

pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró, eü- és orvos coach, szexuálpszichológiai szakpszichológus
www.endoblog.hu
www.noraarvai.com

Fotó: pexels.com