Önzetlenség és szaporodás összefüggései

Az egyed növeli egy másik egyed túlélési, szaporodási esélyét úgy, hogy közben a sajátját csökkenti. Ezen önzetlen (altruista) hajlamok elterjedéséért egy csoporton belül az un. rokonszelekció a felelős, az altruista gének tovább öröklődnek.  Az individuális gének másolatait nemcsak az egyed, hanem rokonai is közvetítik, annak arányában milyen közeli a rokonság. Az együttműködő magatartás csak így térül meg, hiszen az önzetlen magatartás látszólag csökkenti az egyed személyes sikerét, szaporodását, ám génjei öröklődnek más családtagok által. Hozok sok érdekes példát elsőként az állatvilágból, majd a humán világból is, hogy mindez szemléletes legyen.
Az altruista (önzetlen)tevékenységek egyik sajátos formája a testvérekre irányuló támogatás, amelynek lényege, hogy a korábbi alomból, vagy fészekaljból származó állatok szüleikkel maradnak. Habár ivarérett korba kerültek, késleltetik saját szaporodásukat, hogy részt vegyenek testvéreik felnevelésében, segítve ezzel szüleiket. Így azok további utódokat hozhatnak a világra. Olyan esetet is megfigyeltek, amikor az elpusztult anyaállat helyébe az idősebb lánytestvérek lépnek, és gondozásukba veszik az ivadékot.
Csoportosan élő egyes trópusi madarak kevesebb tojást raknak és költenek ki, mint amennyi utódot fel tudnának nevelni. A madár viselkedése segíti a csoportot, mert így a kevés táplálékot jobban beoszthatják. Több utód esetén a források elapadnának, a túlnépesedés veszélybe sodorná a csoport létét.
A vadak (pl.: őzek) veszély esetén figyelmeztetik közeli társaikat, magukra terelve a figyelmet, akár saját életük kockáztatásával. Ez esetben a csoport léte fontosabbnak bizonyul a sajátjánál. Léteznek tehát olyan gének, amelyek az önzetlenség felé irányítják az állat viselkedését (az altruizmus génje).
A monogám kapcsolatban élő sakálok egy alomban egy-két utódot nevelnek fel általában. Azonban, ha kapnak segítséget idősebb utódaiktól, akkor ez a szám öt-hat is lehet. A nagyobbak segítenek a kicsik tisztogatásában, játszanak velük, etetik őket és anyjukat stb. Eközben maguk is megerősödnek és alkalmassá válnak az önálló életre, tehát megtérül az együttműködés.
Egy altruista egyed a vele legközelebbi rokonságban állókkal a legönzetlenebb. A rokonszelekció révén az önzetlenség növeli a fajtárs és a csoport alkalmasságát, szaporodását.
Érdekes ételmegosztási kísérletet végeztek selyemmajmokkal és csimpánzokkal. A ketrecbe zárt majmok odahúzhatták a táplálékot magukhoz és mellettük lévő társaikhoz is. A selyemmajmok megosztották egymással az ételt, míg a csimpánzok nem. A kutatók a közös utódgondozással magyarázták az eredményt, mert az együttműködésre való hajlam ebből indul ki. A csimpánzok magányosan gondozzák kicsinyüket ezért viselkedtek önzően, míg a selyemmajmok számíthatnak társaik segítségére, így önzetlen magatartást tanúsítottak.

Az ember esetében az együttműködésre való hajlam nélkülözhetetlen a társadalmi együttélés során. Az emberi evolúció folyamatában nagy szerepet játszott a közös táplálékszerzés, még a nem rokoni csoportok számára is. Az őstársadalmakban összetartó erőt jelentett számos együttműködő viselkedés, mint a gyerekek, öregek támogatása, betegek ápolása, eszközök csereberéje stb. Kutatók szerint az emberi önzetlenség kialakulását is a közös utódgondozás segítette. A szociális viselkedés kialakulásának kezdetén, a korai emberek is rokonaikkal éltek együtt, az altruisztikus magatartás már akkor gyökeret verhetett. A közelmúltban jelent meg ezzel a témával kapcsolatban három kutató cikke az Evolutionary Antropology szakfolyóiratban (Van Schaik, Burkart, Hrdy).

Mark Flinn 1989-ben egy trinidadi faluközösségben végezte vizsgálatait. Azt tapasztalta, hogy azok a nők, akik más termékeny nőkkel éltek egy közösségben, nem estek teherbe. Pedig reproduktív korúak voltak, és aktív szexuális életet éltek. A reproduktív elfojtás a központi idegrendszerben végbemenő folyamat, amelynek során a szervezet alkalmazkodik a külvilághoz.
Az anyák hamarabb befejezték szaporodásukat – bár még termékenyek voltak – ha a velük egy házban lakó lányuk gyermeket várt, mint akkor, ha az máshol élt, vagy az anyának nem volt várandós lánya.
Felnőtt lányok, akik kistestvéreikkel éltek együtt, később szültek kortársaiknál. Előbb a lányok segítettek fiatalabb testvéreik gondozásában, csökkentve ezzel a szülői feladatokat. Később pedig az anyák vettek részt unokáik ellátásában, amivel a lányukat tehermentesítették. Funkciója: biztosítani az éppen babát váró, majd gondozó nőnek a legközelebbi családtag támogatását, segítségét.
Mark Flinn olyan esetekről is beszámolt, ahol kölcsönös reproduktív elfojtás volt megfigyelhető. Szerinte ez az anya-lánya konfliktus eredménye, amikor a két nő reprodukciós érdekei szemben álltak egymással, és vetélytársakká váltak. Ebben az időszakban megnőtt a nézeteltérések, veszekedések száma a két nő között.
A szaporodás gátlását a lelki stressz és a feszült társas kapcsolatok okozhatják, valamint a megnövekedett fizikai terhek is. Csökken a termékenység a peteérés gátlása miatt. (Wasser 1994)

Molnár Ágnes