Őszinte beszélgetés Béres Alexandrával a gyermekvállalásról

Az az óriási öröm és megtiszteltetés ért minket, hogy Béres Alexandra elfogadta interjú megkeresésünket, és őszintén mesélt arról, miken mentek keresztül addig, amíg össze nem jött a két gyönyörű lányuk. Fogadjátok sok szeretettel a közvetlen beszélgetést.

Hogyan élted vagy éltétek meg azt az utat, amíg meg nem született az első lányotok? Kik vagy mik voltak a kapaszkodóitok a nehezebb időszakokban?

Alapjába véve én egy sportoló alkat vagyok, minden molekulámmal küzdő típus. Azt mondta apukám gyerekkoromban, hogy a kudarcokat nem kudarcként élem meg – ő azt figyelte meg. Nekem az az időszak volt a legnehezebb, ameddig nem mondták ki, azt hogy lombikprogrammal lehet gyerekünk. Ez elhúzódott majdnem 5 évig, ameddig csak vártuk vártuk hiába. Úgy éltem meg azt az 5 évet, hogy abban az időszakban szinte minden hónapban terhesnek éreztem magam, és mindig szomorú voltam, amikor nem. Rögtön utána azt gondoltam, hogy nem baj, akkor majd a következőben.
Ott volt még egy nehezebb időszakunk, amikor elkezdtek vizsgálgatni minket és kimondták, hogy talán nem is lehet közös gyerekünk. Ez volt az egyik mélypont.
Attól kezdve, hogy kiderült, lombikprogram segítségével mégis lehet, az nekem egy csoda volt. Onnantól már pozitívnak éreztem történetünket – attól függetlenül hogy az első nem jött össze – tudtam, hogy sikerülni fog.

Mesélnél nekünk arról, miért ne féljünk belevágni a lombikprogramba, és hogyan érdemes felkészülnünk?

Úgy gondolom, amikor készek vagyunk a lombikprogramra, akkor érdemes a legeslegjobb pillanatunkban odaállni. Tegyünk meg mindent, hogy testileg, lelkileg, érzelmileg a lehető legstabilabbak legyünk, figyeljünk a testsúlyunkra. A lényeg, hogy akkor a legjobban érezzük magunkat.

Nekem erre több példám is van, az első lombikprogramnál, amikor a beültetés volt, akkor kaptam egy puszit az orvostól – ő nem az én orvosom volt, mert a miénk pont szabadságon volt – azt mondta, hogy nagyon vigyázzunk magunkra. Kérdezte, hogy most pihenni fogok-e? Elmeséltem neki, hogy megyünk Olaszországba, és egy hétig pihenni fogok. Erre elkerekedett szemmel kérdezte, hogy most autóba fogok ülni? Mondtam, hogy persze, hamarosan indulunk. Azt válaszolta, hogy az a sok rezgés, amíg odaérek nem tesz jót a babának. Mi akkor elutaztunk, és nem is sikerült az a beültetés.

A második gyereknél már elkezdte az én orvosom Dr. Vass Zoltán – aki csodálatos ember, csak jókat tudok róla mondani – figyelni a táplálkozást és a cukorszintet. Én nagyon tudatosan étkezem, de még jobban odafigyeltem a szénhidrátokra, hogy azokat megfelelő formában fogyasszam.
Előtte egy hónapig nem ittam alkoholt sem a cukortartalma miatt, nehogy ez hatással legyen a babára. Még egy dologra emlékszem, ez ugyan egy téli időszak volt, de lehetőségem adódott napsütésben tölteni néhány órát naponta, melytől feltöltődtem.

Nekünk mindig másodikra sikerültek a babák, mint szinte minden az életemben; először felkészülök rá, és másodjára tudom ügyesebben. Ez triviálisan hangzik így a petesejtek tekintetében, de tudom, hogy az orvosom másodjára már úgy tudta adni a hormonokat, hogy az tökéletesen sikerüljön az adott életkoromban, élethelyzetemben. Szerintem adni kell időt arra, hogy lássa az orvos, hogy bizonyos dolgokra miként reagálunk.
Ha volt már lombikunk, abból erőt meríthetünk, én is, ő is.

Szerinted a közös kudarcok és csalódások miként erősíthetik kapcsolatainkat?

Nálunk erősítették. El tudom képzelni, hogy ez bizonyos helyzetekben nagyon nehéz lehet.
Mivel nekünk előtte azt mondták, talán nem is lehet közös gyerekünk, onnantól hogy kiderült, mégis lehet, az egy olyan kapocs volt, amely minden kudarc ellenére egyre szorosabb lett.

Mi a tapasztalatod, az egészséges életmód és a sportolás mennyire játszik szerepet abban, hogy testünk felkészüljön a várandósságra?

Mindenképpen erőteljes szerepet játszik. Fontos, hogy a legjobb állapotba kerüljünk a gyerekvállalás előtt. Az a néhány hónap, amit pihenéssel kell tölteni – még nekem is azzal kellett – arra készüljünk fel időben.
A hízástól a hormonkezelések miatt nem kell félni, ha figyelünk étrendünkre. Csak akkor együnk, ha éhesek vagyunk, ne rutinszerűen, mert akkor testünk raktározni kezd. Figyeljünk arra, hogy csak minőségi ételeket fogyasszunk. Nyilván nem ilyenkor kell fogyókúrázni, de csak azért ne együnk, mert ebédidő vagy vacsoraidő van. Próbáljunk kisebb adagokat magunkhoz venni, a szénhidrátok inkább zöldségekből, gyümölcsökből álljanak, melyekből hosszan energiát tudunk nyerni.

Mit üzennél azoknak, akik még várják a csodát?

Ez a legnagyobb csoda, és érdemes érte mindent megtenni. Akinek megvan a lehetősége, javaslom ne várjon éveket. Amit most meg lehet tenni, azt ne halogassuk, hiszen a saját életünkről van szó.

Nagyon köszönjük az interjút! 🙂

Méri-Molnár Tímea