Veszteség az élet kezdetén- perinatális gyász

Vannak veszteségek, amelyek különösen nehezek, hiszen az élet kezdetén érik a szülőket, akkor, amikor a boldog várakozás, az örömteli izgalom időszakát élik. Talán nemrég tudták meg, gyermekük fogant, talán már hetek óta dobog a kis szív az anyai pocakban, vagy nemrég született meg egy új kis élet…és máris búcsúzni kell tőle.
Ilyenkor nem csak egy valós személyt veszítünk el, akit- bár nem volt lehetőségünk igazán megismerni, nem volt lehetőségünk közös emlékeket gyűjteni- de attól még vártuk és szerettünk.
Speciális helyzet ez, hiszen nehéz gyászolni valakit, akinek személyisége még ismeretlen számunkra. Az ő rövidke élete mellett gyászoljuk saját beteljesületlen vágyainkat, az elképzelt s be nem teljesedett jövőnket, az összes ábrándot, ahogyan magunkat láttuk babakocsit tologatva, születésnapi zsúrt szervezve, gyermekünket az első óvodai napra kísérve,gyászoljuk a párunk büszke apai tekintetét, a kapcsolatunkon esett csorbát, és így tovább, szinte lehetetlen is lenne felsorolni, mi mindent veszítünk el ilyenkor.
Mit is takar tehát ez a perinatális gyász kifejezés pontosan?
Ide tartozik a spontán vagy műtéti abortusz, vetélés a várandósság teljes ideje alatt, a születés körüli, a szülés alatti halál, a halvaszülés és az újszülött-kori halál is.
Tágabb értelemben ide sorolom az örökbefogadást, örökbe adást, a beteg, a fogyatékos gyermek születését, legtágabban pedig még a soha meg nem fogant, de elképzelt, várt, vágyott gyermektől való végleges búcsúzást is.
A magzat, baba halála óriási veszteség az ezt átélő párok számára. Meg kell küzdeniük a sokk, a zavartság, a düh, a bűntudat, a szomorúság érzéseivel. Gyászukkal sokszor teljesen egyedül maradnak, hiszen a munkahely,a barátok, a szűkebb és tágabb család is azt sulykolja: „Lépjetek tovább!”, „Hiszen alig élt még.” , „Nem is volt még ember formája.” vagy a segítő szándékú „Ugyan már, fiatalok vagytok, lehet még gyereketek.”
A pár könnyen elszigetelődhet, hiszen a barátok nem tudják, hogyan reagáljanak, hogyan segítsenek. Zavarukban addig húzzák-halasztják a látogatást, telefonhívást, amíg annyi idő eltelik, hogy inkább már nem is keresik fel a párt. Ez nem csak vetélés vagy újszülött halál, de fogyatékos, beteg gyermek születése után is sokszor történik így, sokszor maradnak magukra a gyászoló párok a nehéz élethelyzetben.
Mindezt az anya és az apa másként élheti meg, a férfi és a női gyász nagyon eltérő lehet. Az édesanyának általában lehetősége van egy ideig otthon maradni, nem dolgozik, míg az apa igen, sőt, előfordulhat, hogy a munkába temetkezik, menekül, eltereli a gondolatait, feladataiba merülve próbálja lekötni magát. A férfiak sokszor úgy érzik, hogy erősnek kell lenniük, és nem szabad kimutatniuk az érzéseiket. Az, hogy az apák hamar(abb) folytatják az életüket, „mintha mi sem történt volna”, nem azt jelenti, hogy számukra kisebb a veszteség súlya, egyszerűen máshogyan reagálnak.
Érdemes ezt tudatosítani a párokban, nehogy az eltérő megküzdési stratégia félreértések forrása legyen, és tovább terhelje az amúgy is nehéz helyzetben lévő kapcsolatot. Ha ezt megértik, elkerülhetőek a sértődések, veszekedések. Bár a gyász nagyon személyes élmény, érdemes a pár tagjainak nyíltan beszélnie egymással, így megérthetik egymást és biztosíthatják, hogy kapcsolatuk továbbra is támogató maradjon, és közösen, vállvetve tudják feldolgozni a
történteket.
Sokan úgy gondolják, hogy ha a szülőpár maga dönt az abortusz mellett- akár családi okokból, akár mert a magzat rendellenesen fejlődik- , könnyebb feldolgozniuk a veszteséget, mintha a baba fordul vissza. Ez azonban koránt sincs feltétlenül így. A párnak, vagy az anyának, aki/akik végül az abortusz mellett döntenek, ilyenkor szembe kell nézniük a fokozott bűntudat érzésével. Sokan számolnak be később arról, hogy úgy érzik, hatalmas hibát követtek el, kísérti őket a mi lett volna, ha érzése, annak a döntésnek, úgy érzik, feldolgozhatatlan az a tudat, hogy “megölték” a saját gyermeküket. Sokszor előfordul, hogy az anyák nem tudják, hogy azzal, hogy túlestek a műtéti beavatkozáson, még nincsenek túl a nehezén, sőt. Az otthon falai között kezdetét veszi a mély gyász, bűntudattal, haraggal, csalódással, keserűséggel. Akár életre szólóan sérülhet a szülőpár önértékelése, meglévő gyermekeikkel szemben is rossz szülőknek érezhetik magukat, úgy gondolhatják, hogyan is lehetne jó szülő az, aki másik gyermekét a halálba küldte? Esetelegesen pszichoszomatikus betegségek, lelki problémák kínozhatják akár az anyát, akár az apát, testi tünetek megjelenése sem ritka, rémálmok, alvászavarok, étvágytalanság jelentkezhet. Az elbagatellizált, fel nem dolgozott gyász negatív befolyással lehet a következő várandósságra, a már várt, egészséges gyermekkel való kapcsolatra is.
Szóljunk most néhány szót arról, mi történik, ha beteg baba születik a világra. Ha a pár képes és mer a társadalmi nyomás ellenébe menni, és megtartja beteg, fogyatékos gyermekét, esetleg a szülés után derül fény a rendellenes fejlődésre, ismét gyászról beszélünk. Egyes értelmezések szerint ez a gyász élethosszig tart, hiszen egy haláleseti, normál lefolyású gyász feldolgozása megtörténik egy-három éven belül. Csakhogy az elvesztett baba nincs állandóan a gyászoló személy hatókörében. A gyászfolyamat halad a maga útján, ha mégoly fájdalmas is. Egy sérült, beteg gyermek születése esetében, ha a szülők képesek is feldolgozni az első gyászt, hogy beteg baba született, az élet újabb és újabb veszteségekkel állíthatja őket szembe. Nem lezárt, megmásíthatatlan tény, mint egy halál, hanem egy nyitott kimenetelű folyamat, amely során remények és veszteségek váltják egymást.
A fejlődés során újabb fogyatékosságokra, nehézségekre derülhet fény, ami újra gyászfolyamatot indukál. Néha a szülőknek együtt kell élniük a tudattal, hogy gyermekük nem fogja megérni a felnőttkort. Könnyű beleesni abba a hibába, hogy a beteg gyermeket az anya folyamatosan fejlesztésekre, csodatévő tornára, alternatív orvosokhoz hordja, az apa pedig a megnövekedett anyagi terhek miatt állandóan dolgozik, másodállást vállal, szerepe egy pénzadagoló automatává degradálódik.
Ha a környezettől nem kapnak érzelmi támaszt, elfogadást, segítséget a szülők, az is rossz hatással van a folyamatra. Gyakori eset, hogy a pár eltávolodik egymástól, a házasság tönkremegy, s az apa nem bírva a reá nehezedő terheket kilép a kapcsolatból. Természetesen, mint minden trauma, veszteség, a fogyatékkal élő gyermek nevelése is csapattá kovácsolhatja a szülőket, akik a nehézségek ellenére egymást támogatva képesek lehetnek meglátni az élet
szépségeit, örömeit.
Egy későbbi cikkemben fogok majd írni itt az örökbefogadás, örökbeadás témájáról, mint a perinatális veszteségek igen jelentős formáiról, hiszen mindkettő gyászfolyamatok sokaságát indukálja.Korántsem könnyű az út, ami elvezet addig a döntésig, hogy a szülők örökbe adják a babájukat. A történet másik szereplőinek, az örökbefogadó szülőknek is hosszú és rögös az útja. A sorsok különbözőek, vannak, akik szinte már kamaszkoruktól tudják, nem lehet vér szerinti gyerekük, vannak, akik hosszas sikertelen próbálkozások, meddőségi kezelések, asszisztált reprodukciós eljárások után döntenek az örökbefogadás mellett. Fontos, hogy az örökbefogadás akkor lehet sikeres, ha mind az apa, mind az anya elgyászolta és elfogadta már az ide vezető út veszteségeit.
Hogy melyek lehetnek ezek a veszteségek? Sikertelen várandósságok, vetélések, a meddőség diagnózisa, asszisztált reprodukciós eljárások, sikertelen inszeminációk és lombikok sora, a remény végleges feladása, amelyeket bár testében az anya él át, de a veszteség párjával közös. Ha férfi eredetű meddőséget igazolnak a vizsgálatok, a leendő apa részéről fokozottabban jelentkeznek a lelkiismeret furdalás és bűntudat érzései, hiszen úgy gondolja, szeretett párjának miatta kell átmenni ezeken az embert próbáló beavatkozásokon.
A várt, vágyott, de bizonyosan már soha meg nem foganó babákat is el kell gyászolni. Ilyenkor nem egy konkrét személy gyászolásáról van szó, hanem azoké a fantáziákéról, ahogyan az érintettek magukat szülői szerepben elképzelték, ahogyan leendő családjukról gondolkodtak, ahogyan vágyott gyermeküket elképzelték. Ilyen veszteség lehet például a női betegség miatt fiatalkorban elvégzett szerveltávolító műtét, amely lehetetlenné teszi egy terhesség kihordását. Ezen ábrándok elengedése is nehéz feladat, s mint minden perinatális gyász során, elakadás esetén érdemes szakember segítségét igénybe venni.

Árvai Nóra
krónikus betegeket segítő pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró, szexuálpszichológiai
szakpszichológus, coach, MindfulFit tréner
www.endoblog.hu

Fotó: unsplash.com